Új rajzaim – december
Ránézve az utolsó bejegyzésemre meghökkentő, hogy így elhanyagoltam a rajzot kérők időszakos összefoglalóját. Előnyös viszont abból a szempontból, hogy legalább van miről írnom, Nektek van miről olvasnotok. Rajta, mik is voltak az ünnepek előtti kérés alapú és saját munkáim:
Az alábbi kép abból eredően készült, hogy a családdal megnéztük az “Egy lélegzetnyire” c. filmet, melyben a főszereplő kislány borzasztó ismerős volt, így rákerestem a neten, ki lehet ő. Ugyan nem sikerült senkivel azonosítanom, valószínűleg csak hasonlított valakire a belga lány. Mindenesetre egy rajzot nyertem vele.

Volt egy jó artwork alap pinteresten, ahol egy lány fetrengett a földön könyvet olvasva. A pozíciót és az alapötletet megtartva tovább gondoltam merészen, és úgy döntöttem, milyen jó volna víz alá helyezni az egészet, szimbolikusan kiemelve vele azt, hogy a tanulással mindenki nyakig van és a vizsgákon szinte úszunk a könyvek között. Véleményem szerint az alapötlet nem túl rózsás – ilyen az én fantáziám – de a színvilágnak köszönhetően lehetett egyedül népszerű.

Unokahúgocskánk nem éppen nevezheti magát szerencsésnek, mert már a harmadik rajzot kapta. Mivel a falra nem üthet szöget, kétségbe esve próbálkozik úgy tárolni őket a polcokon, hogy annak látszatát keltse, mintha Kirakta (értitek 🙂 ) volna. De mivel a tengernyi plüss, a tömérdek játék és az ezernyi más aprósága vagy kitakarja, vagy ellehetetleníti a keretezett rajzok jó pozícióban való elhelyezését (nem mellesleg ki tudja, mennyire szereti magát bámulni naphosszat), nem hibáztatom, hogy szinte egyik sem látszik, ha belépünk a szobájába. Véleményem szerint minden idők eddigi legjobb munkája az alábbi kép. A modell szíves együttműködését kérem a rajz legnagyobb becsben tartásában, a korábban leírt okra tekintettel. Köszönöm. 🙂

Feleségem nagy családja tovább gyarapodott. Ezúttal bátyja gondolta úgy, hogy két János nem elég a családba, mert még nem keverjük őket. Ezért összehozott egy harmadikat, ne unatkozzunk, ha felnő. Így már hárman fordíthatják a fejüket, ha feléjük szólunk a nevükön. Párja, Fruzsi kérte az alábbi képet, melyre keretet olyan nehéz keríteni, mint jegesmedvét a sivatagban. Kicsit csúnyácska lett a háttér, mert nem megszokott a fekete puhasága és érzékenysége. Szinte azonnal fed, ahogy papírra ér, hihetetlen.

Karácsonyra, de előtte került átadásra a Bagossy Brothers Company zenekar részére az alábbi rajz Gödöllőn. A2 méretet utoljára esküvőm alkalmával készítettem, mellyel már akkor elment egy fél hét, hát még a srácokba mennyi időt öltem. Az eredmény szerintem jól sikerült, de félek, lehetett volna részletesebb is. Reméljük azért, dicséri és becsüli az együttes. Oh, és tessék utánuk nézni, meglehetősen ígéretes indie zenekar, ideje beléjük szeretni! 🙂 *reklám vége*

Kicsit háttérbe szorult a képregény kategória. A kérések elszaporodása miatt sajnos nem sok időm marad saját karaktereimre, de nem merülnek feledésbe, idővel életre keltem őket. Egy-egy apróság azért itt is található, szabadon megtekinthetők itt:
Továbbá jelenlegi munkáimról, új rajzokról facebook oldalamon kaphattok rendszeres információt. Ehhez errefelé tessék jönni:
https://www.facebook.com/rajzoljnekem1/
A karácsonyi és azt követő kérésekről még majd egy héttel később, hiszen még mindig nem került átadásra egy kérés (megrendelés oldali technikai probléma okán – így kéretik nem rám gyanakodni – én sosem tehetek semmiről 😉 ).