Szerzeményem, a fiókos ceruzatartó

Már nem újkeletű dolog – mert körülbelül két hete kaptam kézhez -, de elújságolni kívánom munkásságom új támogatóját, mely máris rendületlenül végzi dolgát.

A fotókon látható fiókos ceruzatartóra a jófogáson leltem rá, elég ramaty állapotban (ami csak akkor derült ki, mikor kézhez kaptam, de erről nem az eladó tehet, hanem a rossz szemem). Ugyan törve, repedve nem volt, de teljes egészében látszódtak rajta a kb. 15 éves használati nyomok, (de legalább 5-8 évesek, mert a Derwent már jó rég nem forgalmazza jelen kivitelű terméket), kopások, karcolások, logó fakulás, stb… továbbá egészen szépen elkopott és foszlányosodottá vált minden sarka. Nem segített az sem a dolgon, hogy az úriember úgy körberagasztgatta a postai csomagoló ragasztószalaggal, hogy több helyen kizárólag a festékkel együtt volt hajlandó lejönni.

Így került a szóban forgó termék – miután szomorúan tudomásul vettem, hogy nem lesz az igazi – munkahelyemen alkalmazásban álló, asztalos Jani bácsi kezébe, hogy lehet-e vele valamit kezdeni. Még pénzt is adtam volna érte, ez bizonyította leginkább elkeseredettségem. De Jani bácsi nem ismer lehetetlent. Vetetett velem festéket, lecsiszolta és pótolta a sarkokat, majd lefújta a választott borvörös színnel, mindezt bátran, munkaidőben, apránként. Ennek a végeredménye elég mutatósra sikerült – véleményem szerint, persze.

A ráragasztott táblát továbbá Nagykátán intézte a Galéria nyomtatványbolt és gravírozó üzlet, akiket nyugodt szívvel ajánlok jelen poszt keretein belül is, ha arra jár valaki. Olcsók, jók.

Azóta kipárnázott, kicsinosított kastélyukban pihennek ceruzáim, míg nem állítom hadrendbe őket. 🙂